Gál Ferenc Főiskola - Egészség- és Szociális Tudományi Kar | Page 9 | Gyula

Megemlékezés az aradi vértanúk emléknapján

2019. október 6-án, az aradi vértanúk kivégzésének 170. évfordulóján tartottak megemlékezést Gyulán, a gyulai vár melletti 1848-49-es honvédtiszti emlékhelynél. A katonai tiszteletadással egybekötött koszorúzás előtt emlékbeszédet mondott Prof. Dr. Csikány Tamás ezredes, a Honvédelmi Minisztérium Oktatási, Tudományszervező és Kulturális Főosztály főosztályvezetője. Az emlékműsorban közreműködött a Magyar Honvédség Szolnok Helyőrség Zenekara, Rékasi Károly színművész, a csíkszeredai Role Zenekar, a Magyar Katonai és Huszár Hagyományőrző Szövetség, valamint az Erkel Ferenc Vegyeskar.

Stratégiai megállapodást kötött Főiskolánk és a Szegedi Tudományegyetem

Az élethosszig tartó tanulás jegyében, a munkaerőpiaci igényekhez igazodó, magas minőségű képzések biztosítása is része annak a stratégiai megállapodásnak, amelyet 2019. október 8-án írt alá a Szegedi Tudományegyetem és a Gál Ferenc Főiskola rektora, az SZTE kancellárja, valamint Szeged-Csanád Egyházmegye püspöke, a GFF nagykancellárja.

Megerősítette és kiterjesztette korábbi együttműködését a dél-alföldi régió két legnagyobb múlttal rendelkező felsőoktatási intézménye, a Szegedi Tudományegyetem és a Gál Ferenc Főiskola.

Séta élő útikönyvvel

Az Országos Könyvtári Napok rendezvénysorozatába könyvtárunk egy különleges történelmi sétával kapcsolódott be, immár második alkalommal.

A Gyula város történelméről megjelent könyvek nyomán megismertük városunk templomait és kápolnáit.

Idegenvezetőnk Kocsis János, élő útikönyvként kalauzolt bennünket a sokszínű vallású és gazdag történelemmel rendelkező kisvárosban. A szemerkélő eső ellenére az érdeklődők mindvégig kitartottak  a vár kápolnától a Ferences romkertig tartó sétánk során.

Részvétel a szegedi újraélesztési rekordkísérleten

2019. október 3-án Szegeden SZTE SZAKK Sürgősségi és Betegellátó Önálló Osztály szervezésében újraélesztési rekordkísérletre került sor. A szervezők 2000 fő alapfokú újraélesztési oktatását tervezték, azonban az új rekord ezen álmokat is felülmúlta, hiszen 2450 fővel került beállításra az „Adott helyen, egyszerre végzett legtöbb újraélesztési gyakorlat” rekordja, melyhez a Gál Ferenc Főiskola Egészség és Szociális Tudományi Kar hallgatói is hozzájárultak.

Szív Világnapja Gyulán

Szeptember utolsó vasárnapját 2000 óta az Egészségügyi Világszervezet a  Szív Világnapjának nyilvánította, melynek elsődleges célja, hogy szűrővizsgálatokkal és prevenciós előadásokkal a szív- és érrendszeri megbetegedések megelőzésére felhívják a figyelmet. A Gál Ferenc Főiskola Egészség- és Szociális Tudományi Kara ezen rendezvények szervezésében és lebonyolításában mindig aktív szerepet vállalt, így történt ez ebben az évben is, amikor is 2019. szeptember 29-én megrendezésre került a Szív Világnapja.

Gólyanap a gyulai Campuson

Gólyanapot tartott a Gál Ferenc Főiskola Egészség- és Szociális Tudományi Kara. A hagyomány szerinti Gólyanapi főzés és bemutatkozó nap keretében elsőéves hallgatóink megismerkedhettek Karunk épületeivel, könyvtárával, oktatóival, felsőbb éves hallgatóival. Karunk könyvtárában be is iratkoztak a hallgatók és Vidóné Soós Róza könyvtáros mesélt könyvtárunk történetéről, valamint jelenlegi könyvtári állományunkról. Megismerkedtek továbbá oktatói évfolyamfelelőseikkel is és be is iratkoztak Gróhné Cseke Zsuzsanna tanulmányi előadónk segítségével.

Ünnepélyes tanévnyitó

Ünnepélyes keretek közt nyitotta meg az idei 2019/ 2020. tanévet szeptember 17-én a Gál Ferenc Főiskola Egészség- és Szociális Tudomány Kara. A jelen lévő oktatókat, az intézmény dolgozóit és a hallgatókat, különösképpen az elsőéves diákokat Dr. Homoki Andrea dékán köszöntötte bevezetőjében. A gyulai  intézetvezető külön köszöntötte a meghívott megyei, városi tisztségviselőket és a címzetes főiskolai tanárokat.

Gólyatábor beszámoló

2019. szeptember 2-4. között megrendezésre került a Gál Ferenc Főiskola közös Gólyatábora, melyre a Főiskola Karainak Hallgatói Önkormányzataiból szerveződött közös csapat számos kreatív programmal készült. A három napig tartó tábor során a szegedi, békéscsabai, a gyulai, valamint a szarvasi karok „gólyái” egy nagy csoportként működhettek együtt, átérezve ezzel a Főiskola összetartó légkörét.