Adományozó szakmai kirándulás Sárospatakon

A Gál Ferenc Főiskola Egészség- és Szociális Tudományi Kara hagyományteremtés céljából második alkalommal szervezett adománygyűjtő szakmai kirándulást. Ebben a félévben az úti célunk Sárospatak volt, a célintézmény pedig a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Központ, Sárospataki Idősek és Fogyatékosok Otthona. Adománykérő levél alapján ruházatra és ágyneműre volt a legnagyobb szükségük a lakóknak.

Szakmai kirándulás a budapesti Anatómiai Múzeumba

2018.április 27-én a Gál Ferenc Főiskola I. éves hallgatóinak lehetőségük adódott a budapesti Semmelweis Egyetem Anatómiai múzeumának látogatására. Maga a múzeum az Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézet részét képezi, s mint egy száz éve áll a magyar orvos képzés szolgálatában.  Fennállása óta folyamatosan ívelt át egy évszázadot: amellyel nem csak szemlélteti, de megeleveníti az emberi test szerkezetét, és az érdeklődők kíváncsiságát elégíti ki.

Erasmus+ tájékoztató Karunkon

2018. április 5-én ERASMUS+ információs napot tartott a Gál Ferenc Főiskola Egészség- és Szociális Tudományi Kara. A rendezvényen a Kar mindhárom alapszakáról jelen levő hallgatók tájékoztatást kaphattak az ERASMUS+ programban elérhető mobilitási lehetőségekről, valamint a Tempus Közalapítvány által kínált további nemzetközi ösztöndíjlehetőségekről (például Campus Mundi) is.

Gyula város díszpolgára címek átadása

A Gyula Város Képviselő-testülete március 15. alkalmából Gyula Város díszpolgára kitüntető címet adományozott dr. Kiss-Rigó Lászlónak, a Szeged-Csanádi Egyházmegye püspökének a gyulai köznevelés és a felsőfokú oktatás magas színvonala, az oktatási intézményrendszer fenntartása és fejlesztése érdekében végzett elkötelezett szolgálatáért, az európai színvonalú, gyulai székhelyű Grosics Labdarúgó Akadémia létrehozásában vállalt elvitathatatlan szerepéért, város hírnevének gyarapításáért.

Kurzusok a Nyugdíjasok Akadémiája program keretében

A gyulai művelődési központban rendezte meg évindító közgyűlését a Gyulai Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesülete február 7-én. Az eseményen Kónya István alpolgármester emléklappal köszönte meg a városvezetés nevében a leköszönő Csonka György munkáját, akinek utódját, Debreczeni Jánosnét is bemutatták a rendezvényen. A közgyűlésen részt vett Intézetünk képviseletében Dr. Fodor Lajos dékán, valamint Dr. Beke Szilvia docens, a Nyugdíjasok Akadémiája szervezője. Karunk képviselői tájékoztatást adtak a megjelenteknek a 2017/2018-as tanév második félévében meghirdetett kurzusokról. 

ERASMUS+ járdamatricák az Egészség- és Szociális Tudományi Karon

Az ERASMUS+ program 30. évfordulóján a Tempus Közalapítvány járdamatricákat küldött a programban részt vevő intézményeknek. Az ERASMUS+ az Európai Unió egyik legsikeresebb mobilitási programja, ami a felsőoktatási hallgatók számára a nemzetközi tapasztalat megszerzésével nemcsak a magas szintű nyelvismeret és a jobb munkaerő-piaci pozíció elérését segíti, hanem a hivatásra építő társadalmi szerepvállaláshoz nemzetközi perspektívát nyújt. Az egyéni boldoguláson túlmenően ez lényegesen hozzájárul a társadalom teljesítőképességéhez.