Szív Világnapja Gyulán

Szeptember utolsó vasárnapját 2000 óta az Egészségügyi Világszervezet a  Szív Világnapjának nyilvánította, melynek elsődleges célja, hogy szűrővizsgálatokkal és prevenciós előadásokkal a szív- és érrendszeri megbetegedések megelőzésére felhívják a figyelmet. A Gál Ferenc Főiskola Egészség- és Szociális Tudományi Kara ezen rendezvények szervezésében és lebonyolításában mindig aktív szerepet vállalt, így történt ez ebben az évben is, amikor is 2019. szeptember 29-én megrendezésre került a Szív Világnapja. Intézetünk az Egészséges Városért Közalapítvánnyal, a Regionális Wellness Egyesülettel és a helyi Egészségfejlesztési Irodával közösen rajzpályázatot és receptversenyt hirdetett, valamint a helyszínen lehetőség nyílt szűrővizsgálatokon való részvételre, illetve az újraélesztés kivitelezésének megtanulására.

A beérkezett rajzpályázat alkotásaiból az intézet a hagyományokhoz híven kiállítást nyit, melyet 2019. október 7-től nyitvatartási időben az A épület második emeletén lehet megtekinteni.

 

Kategória: 
Hírek