Sikeres Gyulai díjat kapott Dr. Beke Szilvia kolléganőnk

Görgényi Ernő Gyula város polgármestere január 19-én a városháza dísztermében tatotta meg szokáso újévi küszöntőjét. A városvezető a szombati fogadáson Sikeres Gyulai díjat adott át Beke Szilviának, a Gál Ferenc főiskola tanárának, Zsótér Bélánénak, az Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola nyugalmazott munkatársának, Nagyné Kotroczó Andreának, az Erkel Ferenc gimnázium tanárának, Garami Veronika kórusvezetőnek, tanárnak, valamint Kiss László írónak, az Erkel Ferenc gimnázium tanárának. Sikeres Gyulai Diák elismerésben részesült Tar Tímea, a Szegedi Tudományegyetem tanulója.

Beke Szilvia húsz éve él a fürdővárosban. Eredetileg vecsési származású, de tősgyökeres gyulainak vallja magát. A legelső államvizsgázók közé tartozott a gyulai Szent István Egyetemen, ahol ápolás és betegellátás szakon szerzett diplomát, majd az ország első egészségnevelőjeként tevékenykedett a Pándy Kálmán kórházban.

A Pécsi Tudományegyetem humánszervező szakán folytatta tanulmányait, ott szerzett doktori fokozatot egészségföldrajzból. Különösen fontosnak tartja a gyulaiak egészségügyének fejlesztését, kutatásai szinte mind Gyulán készültek. Rengeteg egészségügyi rendezvény lelkes résztvevője, egyesületével minden évben programokat szervez a szív világnapján. Kiemelten fontosnak tekinti az egészségtudatos életmódra való nevelést.

Pártoló tagja a Daganatos Betegek és Barátaik Klubjának, vezetője a Regionális Wellness Egyesületnek, számtalan program lebonyolításáért felel. Diákjait szereti, támogatja, tyúkanyóként segíti minden lépésüket.

Beke Szilvia a díj átvétele után azt mondta, hogy nincs annál nagyobb elismerés, ha valakit a diákjai jelölnek egy ilyen elismerésre.

Ezúton is gratulálunk az elismeréséhez!

Fotó: Rusznyák Csaba

Szervezeti egység: 
Egészségtudományi Intézet
Kategória: 
Hírek