Kormányhivatali ülés Főiskolánkon

Rendhagyó helyszínen és módon, a Gál Ferenc Főiskola Gazdasági Karán a Békés Megyei Államigazgatási Kollégium idei első ülésével egybekötötten rendezett jegyzői értekezletet a Békés Megyei Kormányhivatal.

A Békés Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott elmondta: tavaly 1 millió 14 ezer hatósági eljárás volt a kormányhivatalban, 800 ezret sommás eljárásban bíráltak el. Ebből mindösszesen 800 került másodfokra, 105 ügyben döntött közigazgatási bíróság, ezen ügyek nyolcvan százalékában a kormányhivatal javára. Ez is igazolja a kormányhivatalban folyó magas szintű jogalkalmazási tevékenységet.

Takács Árpád arra is felhívta a figyelmet, hogy április 23-án megjelent a kormányzati igazgatásról szóló törvény egyik legfontosabb végrehajtási rendelete, ami tovább erősíti a kormányhivatalok ellenőrzési szerepét, és rendelkezik a kiemelt beruházások ellenőrzésével összefüggő kormányhivatali feladatokról is. A kormánymegbízott a hivatal egyik legfontosabb stratégiai partnerének nevezte a Gál Ferenc Főiskolát.

Önök a jó állam működésének munkásai. A magyar állam újjászervezésének központi célkitűzése lett a jó állam megteremtése, amely Magyarország Alaptörvényéből és a közjó fogalmából levezethető értékek megvalósulása. Az állam attól tekinthető jónak, hogy az egyének, közösségek és vállalkozások igényeit a közjó érdekében és keretei között, a legmegfelelőbben szolgálja – köszöntötte a Békés Megyei Államigazgatási Kollégium és a jegyzői kar tagjait a felsőoktatási intézmény képzési kínálatát is ismertetve dr. Kozma Gábor.

A rendezvényen az is kiderült, hogy a jegyzői karnak tartott legutóbbi értekezlet óta több településen új jegyzőt neveztek ki. Dr. Nagy Éva a Bucsa-Kertészsziget Közös Önkormányzati Hivatalt, Pap-Szabó Katalin, a Gyomaendrődi Közös Önkormányzati Hivatalt, dr. Nagy Sándor, a Geszti Közös Önkormányzati Hivatalt, Szabó Ágnes a Méhkeréki Közös Önkormányzati Hivatalt, míg dr. Osváth Tamás, a Tótkomlós Város Önkormányzata Hivatalát vezeti.

Dr. Herczeg Irén folyószámla-kezelési és végrehajtási igazgató-helyettes a NAV Békés Megyei Adó- és Vámigazgatósága behajtási gyakorlatáról, Gombkötő Zoltán tűzoltó alezredes, a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Hatósági Osztály szolgálatvezetője a tűzvédelmi hatósági eljárások tapasztalatairól, míg Czene Boglárka, a Dévaványai Közös Önkormányzati Hivatal jegyzője a közfoglalkoztatás eredményeiről, jövőbeni lehetőségeiről, Pántya Imre főosztályvezető a Békés megyei foglalkoztatási helyzetről tartott előadást.

Dr. Pusztai-Sznyida Barbara, a Gyulai Törvényszék civilisztikai kollégiumvezető-helyettese, valamint Pap-Szabó Katalin, a Gyomaendrődi Közös Önkormányzati Hivatal jegyzője a „Jegyzői birtokvédelmi eljárások – a végrehajtás és a jogorvoslatok tapasztalatai” címmel tartott előadást.

Az önkormányzatok és szerveik által kezdeményezett építéshatósági eljárásokra vonatkozó szabályok gyakorlati ismertetéséről Börner Miklós osztályvezető, a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultság és a hátrányos, halmozottan hátrányos helyzet fennállásának megállapítása tárgyában folytatott ellenőrzések tapasztalatairól dr. Kolysza-Tóth Annamária osztályvezető szólt.

(Forrás: http://www.kormanyhivatal.hu/hu/bekes/hirek/bekes-megyenek-eros-kozosseg...)

Kategória: 
Hírek